DIY bábszínház

Azokon a nyári hétvégéken, amikor odakint oly rekkenő a hőség, hogy a hűvös szobában kell keresünk menedéket, sokszor gondot okoz, hogy igazán izgalmas elfoglaltságot találjunk a gyerekek számára. 
 

DIY bábszínház




Egy kis otthoni barkácsolással és kellő kézügyességgel azonban hosszú időre lefoglalhatjuk az aprónépet. Nem újdonság, hogy a kicsik nagy kedvence a bábszínházasdi, melyhez könnyedén el tudjátok készíteni, akár közösen is, a szükséges eszközöket. Most megmutatjuk, hogyan tudtok egy olyan otthoni bábszínházat elkészíteni, ami sokáig főszereplője lehet a gyerekszobának.


 

Ahhoz pedig, hogy az előadás tökéletes legyen, arra is adunk tippet, hogyan készíthettek meseszereplőket néhány régi ecset, egy pár elhasznált harisnya és némi kreativitás segítségével!

1. lépés - Csiszolás, portalanítás



A bábszínház alapját adó mdf-táblát csiszoljuk és portalanítsuk, majd fessük le fehérre (vagy egy másik, világos színre) és hagyjuk megszáradni. Mi a Trinát Unitop univerzális festéket használtuk, amivel szinte bármi festhető (fa, fém, műanyag, fal és még gyerekjáték is). A csíkozáshoz jelöljünk be egyenlő szélességű (pl. 10 cm) csíkokat. Ehhez segítségünkre lehet a ProGold maszkolószalagja, mellyel könnyedén megvédhetjük az alapszínben maradó csíkokat. Ezt követően fessük le az állványunkat feketével vagy egy másik sötétebb színnel, két rétegben. Ne feledjünk időt hagyni a száradásra minden réteg között. Ha megszáradt, egyszerűen távolítsuk el a maszkolószalagot.

2. lépés - Kijelölés, festés



A bábszínház oldalára rugalmas, kanyarítható, vékonyabb maszkolószalaggal jelöljünk ki kisebb területeket, pl. egymásba érő buborékokat. Ezeket Skolatex táblafestékkel két rétegben fessük le - ide krétával fel lehet majd írni a bábmese címét, vagy előadásunk főhőseinek nevét. Amint kész a festés, szedjük vissza a maszkolószalagot (itt most nem szabad megvárni, hogy megszáradjon, különben feltépi a Skolatex táblafestékes részeket).

3. lépés - Dekorálás



A bábszínház kis ablakát takaró függönyhöz vágjunk le két egyforma méretű téglalapot vidám, mintás anyagból, aminek az oldalait szegjük be, hogy még szebb legyen. Az így elkészült függönyt a „színpad” fölé hátulról, ráncolva takkeroljuk. Amikor már használni fogjuk, a bábelőadás alatt oldalra lehet kötni egy szalaggal, a szünet idejére pedig ki lehet engedni, újra.

A kész építményt nem csak bábszínházhoz használhatjuk, hanem akár boltosat is tudtok vele játszani. Ebben az esetben az oldalsó krétafeliratok hirdethetik a napi akciót vagy a friss árut, de a játékban rejlő lehetőségekre csak a Ti képzelőerőtök szabhat határokat!

 

EXTRA ÖTLET

Bolondos bábfőhősök használt ecsetekből


Hozzávalók a bábfőhősökhöz:

használt és/vagy beszáradt ecsetek

régi harisnyából színes hajgumi

maradék szalagok, anyagdarabok (filc, bőr, stb.)

műanyag szemek

alkoholos filc vagy festék az ábrázatokhoz

ragasztópisztoly vagy folyékony ragasztó


Gondoltad volna, hogy az ecsetedet nem csak festésre, hanem játékként is fel tudod használni? Bábként újra életre keltheted azokat a régi, elhasznált ecseteidet is, amelyeknek már elkopott a vége, vagy megtépázták az évek, amikor még abban reménykedtél, hogy "egyszer biztos hasznos lesz valamire". A sörte lesz a hajuk, amiket copfba is lehet fonni, ha még nem száradtak be teljesen, az arcuk pedig készülhet különböző anyagmaradékokból (pl. régi zoknik), kivágott darabokból. A kevésbé időigényes verzió, ha alkoholos filccel rajzoltok rájuk szemet, szájat, díszititek a "testüket" csíkozással, pöttyözéssel.
 

JÁTÉKÖTLETEK

 



Vigyétek színre a kedvenc meséiteket! Akár mesekönyvből, akár mesefilmből valók, a gyerekek elő tudják adni a saját verziójukat, és a kedvenc szereplőik bőrébe bújhatnak. Családi bábokat is készíthettek - mindenkinek meglehet a saját „ecset-alteregója”. Akár szerepeket is lehet cserélni, kiderülhet, ki milyennek látja a másikat. Játékra fel!








 

Márkáink