Kiss Attila

„Magyarországért és Csehországért felelek termelési igazgatóként. Többek között a munkavédelem, a környezetvédelem, a vagyonvédelem, karbantartás, minőségellenőrzés tartozik hozzám. Négy éve vagyok a cégnél, egy éve felelek ezekért a területekért Csehországban is. Azon dolgozok, hogy az irányításom alatt lévő csapatok a lehető legjobban ki tudják elégíteni a vevői igényeket és jó minőségű termékeket állítsunk elő. Fontosnak tartom a fenntarthatóságot, a hosszú távú gondolkodást. Azonban itt nem csak a környezetvédelemre gondolok, hanem az ellátási lánc minden fontos mutató számára, a pénzügyi eredményekre is. Egyre profibb szeretnék lenni szakterületemen, azon dolgozom, hogy egy regionális munkakört is be tudjak majd tölteni. Az élethosszig való tanulásban hiszek, ami adott nálunk, mert számos képzésen vehetnek részt a munkatársaink és kihívás is akad bőven. Inspiráló a PPG Trilaknál dolgozni, hiszen van előre jutási lehetőség, ha valaki szeretne fejlődni. Nemcsak a vezetőktől, hanem a beosztottaktól is tanulhat az ember, csak nyitottnak kell lenni mások véleményére. Arra bátorítok mindenkit, hogy nyugodtan mondja el mit gondol, úgy tudunk több szempontból is megvizsgálni egy-egy helyzetet. A munkámnak azt a részét szeretem legjobban, amikor a munkatársaimmal dolgozhatok együtt, legyen szó bármilyen témakörről. Ha valaki a termelésben szeretne dolgozni, az legyen precíz és kövesse a szabályokat, legyen kitartó és képviselje jól az ötleteit. Az irodai munkakörök a kitartás mellett komplex gondolkodást is igényelnek. Fontos a csapatmunka. Az önállóság és kreativitás mindenhol érték."

Márkáink

close cookies
cookies

Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása és célzott hirdetések kiszolgálása érdekében, valamint kényelmi és statisztikai célból adatokat (sütiket) tárol. Abban az esetben, ha hozzájárul a sütik használatához, kattintson az OK gombra. Részletesebb információt Adatvédelmi tájékoztatóoldalunkon talál.<

OK