Kerékgyártó Laura

„2007-ben léptem be a céghez HR generalistaként, majd 2008-ban kaptam egy ajánlatot a HR igazgatói állás elvállalására. Az első években a feladatom a belső kommunikáció, a HR folyamatok, juttatási rendszerek kialakítása volt. Nagy kihívás volt majdnem kezdő HR-esként ezt a lécet átugrani, időnként nem is sikerült zökkenőmentesen, de a vezetőim türelmesek és támogatóak voltak. 2009-től Románia, 2012-től Szlovénia, 2015-től Görögország és az Adria régió is bekerült a feladataim közé. Nagyon izgalmas ennyi különböző kultúrával együtt dolgozni. Őszintén örülök, hogy egy ilyen színes feladatkörben tudok naponta fejlődni a PPG Trilaknál. A vezetőség igyekszik megőrizni a „családias” munkahely hagyományát, de élünk a lehetőségekkel is, amit egy ilyen biztonságos, nagy múltú cégcsoport adhat. A PPG egy olyan cég, ahol kellő motivációval és szorgalommal elérhetők a céljaink, de bizony jelezni kell, ha többet szeretnénk vállalni. Számos juttatás áll a munkavállalók rendelkezésére, amivel igyekszünk jobbá tenni a dolgos hétköznapokat. Képzések, csapatépítés, magán egészségügyi ellátás, gyerekes családok támogatása és családi programok is elérhetők a cafeteria mellett. Számos munkavállalónk külföldön is helyt állt már, rövidebb és hosszabb távon vállalnak munkát a cégcsoporton belül, illetve Magyarországon is szívesen fogadunk külföldi kollégákat.”

Márkáink

close cookies
cookies

Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása és célzott hirdetések kiszolgálása érdekében, valamint kényelmi és statisztikai célból adatokat (sütiket) tárol. Abban az esetben, ha hozzájárul a sütik használatához, kattintson az OK gombra. Részletesebb információt Adatvédelmi tájékoztatóoldalunkon talál.<

OK