A kezdetektől a soroksári gyárig

A soroksári festékgyár és tulajdonképpen a Trilak története is Budapesten kezdődött, nem sokkal a 19–20. század fordulóját követően. Ellinger Béla 1907-ben alapított cégével először angol lakkokat és festékeket kezdett forgalmazni, majd néhány év elteltével ő maga is gyártani kezdte a jó minőségű termékeket. Cége hamar széles vevőkört tudott kialakítani, de az I. világháború és Ellinger Béla halála következtében nehéz időszak következett. A megoldást végül egy új kezdet jelentette egy új helyszínen. 1922-ben egyesültek Wagner Vince bécsi vállalatával, és megalakult az Egyesül Lakkgyárak Részvénytársasága. 1924-ben, két évvel később már Soroksáron indult be a gyártás az újonnan felépített gyárban, ami jelentős kapacitásbeli ugrást jelentett.

Fejlődés és államosítás

A gyár sikeres működését egyre nagyobb eladás és több kiterjedt termékpaletta mellett az is elősegítette, hogy 1925-től már ipari megrendeléseket is kaptak, a kereskedelmi igények kielégítése mellett. Szükséges volt bővíteni az üzemet, ami több ütemben, 1927-től 1933-ig zajlott. 1937-ben ünnepelte Ellinger Béla lakkgyára alapításának 30. évfordulóját az üzem összesen 86 állományba vett alkalmazottja. Az üzletember kiterjedt bolthálózatával és kiváló üzleti érzékével továbbfejlesztette a soroksári gyárat, és ennek a lendületnek még a II. világháborúban bekövetkezett károk is csak ideig-óráig tudtak megálljt parancsolni. Ekkor azonban másfelől érkezett a pofon a teljes magyar festékgyártásnak: az 1948-as nagy államosítás során a közel 30 hazai festéküzemből 4 nagy festékgyárat hoztak létre.

Növekedés az új rendszerben

1948–49 során több vállalat összevonása és egybeolvasztása történt meg, ezután végül Soroksári Festékipari Nemzeti Vállalatként működött tovább a gyár, központi irányítás mellett, a korábbi tulajdonosát, Izsók Józsefet kisemmizték, és elhagyta az országot. A gyárak átszervezése során megőrizte vezető szerepét a soroksári, amely a gyártási profilok letisztulása után már csak az olajfestékek, olajlakkok, kencék és ablaktapaszok előállítására összpontosított, viszont ezekre igencsak növekvő mennyiségben. 1953-ban a gyár éves termelése már 19 000 tonna volt, ami többszörös növekedést jelentett a 10–15 évvel korábbihoz képest. A beruházások a teljes gyárat érintették, sok ekkor épült egység határozta meg később évtizedekre az üzem és környékének arculatát. A terméklistán ekkoriban olyan színnevek szerepeltek, mint közelfehér, gépszürke, rendőrszürke, cséplősárga, szövetkezeti piros, perronbarna, kocsivörös.

Az állami vállalat első évei

A szovjet mintához való további közelítés jegyében 1959. január 1-jén az összes festékgyár és cég összevonásával létrehozták az iparág állami csúcsintézményét, a Lakk- és Festékipari Vállalatot. A vállalat öt nagy számozott teleppel működött, ezek közül az igen szépen hangzó „III. számú telep” lett a soroksári gyár neve. Ekkor összesen 200 fő dolgozott itt, évi 18 000 tonna festéket előállítva, vagyis a legnagyobbnak számított öt telep közül, és az évek alatt továbbra is folyamatosan növekedni tudott. A munkások, műszakiak és az adminisztratív dolgozók többsége szeretett itt dolgozni, hiszen a soroksári gyár a magyar festékipar egyik fellegvára volt, és a jó vezetésnek hála nemcsak stabil, hosszú távú munkahelyet teremtett elsősorban a helyi lakosoknak, hanem sokak családjának életét a gyár és az ottani jó közösség határozta meg.

Nagy márkák születése

A forma ismét változott, de a tartalom nem:1969-től a vállalat a Nehézipari Minisztérium határozata alapján Budalakk Festék- és Műgyantagyár néven folytatta a tevékenységét. Vezetősége és jelentősége továbbra is változatlan maradt. Ekkoriban indult el a Diszperzit beltéri falfesték gyártársa, amely hamarosan egész Magyarországot meghódította. Később, a 80-as években volt olyan időszaka, amikor gyakorlatilag a teljes beltérifalfesték-piac a Diszperzitet jelentette. Egy másik klasszikusnak tekinthető termék karrierje is ezekben az években kezdődött, a Trinát zománcé. Maga a márkanév már korábban is létezett, de igazi tartalmat ekkor adtak neki az üzemben. 1973-ban a vállalat felvette a kapcsolatot a német Haering céggel, és olyan technológiai know-how szerződést kötöttek, ami fontos volt az ekkoriban nagyüzemben zajló lakótelepi építkezések Budalakk által végzett munkafolyamataihoz. A két cég sikeres együttműködése később folytatódott, olyannyira, hogy a rendszerváltás előtti évek liberalizációjában gyorsan körvonalazódni kezdett egy új lehetőség.

Rendszerek jönnek mennek, de Soroksár marad

1989 szeptemberében az országban az elsők között alapított vegyes vállalatot a két cég Budalakk Kft. néven. Az új vállalatnál 18-an dolgoztak 1990-ben. A gyárteleptől délre fekvő üres telken felépült egy homlokzatfesték-gyártásra szakosodott új üzem, amihez a területet a Budalakk, a technológiát a Haering adta. A rendszerváltás után teljesen széteső Budalakk azonban nem tudott mit kezdeni az új korszak kihívásaival, ezért eladta a Haeringnek a teljes soroksári gyár 30%-os tulajdonrészét. 1992-re egyértelművé vált, hogy a Budalakknak meg kell szüntetnie minden részesedését a cégben. A Haering tőkeereje azonban nem volt elegendő a teljes privatizációhoz, ezért végül hosszas előkészítő tárgyalások után a francia Total konszern juthatott hozzá a gyár 60%-ához, 40% pedig a Haering tulajdonába került. A piacgazdasági rendszerben hatalmas változásokra kellett jó válaszokat adni, hiszen például az eddig egymást segítő gyárak hirtelen vetélytársakká váltak.

Az új évezred színei

A 90-es évek elejétől a változások már más irányú fejlesztéseket is megcéloztak, mint korábban. Az emberállomány és a termelés is sokáig növekedett, de emellett a termékpaletta gyökeres átalakítása és bővítése, valamint a kereskedelmi, az anyagbeszerzési és a marketingfeladatok cégen belüli ellátása is megoldódott. 1995-ben a Total egy döntése folytán a gyár neve Trilak Haering Kft.-re változott. Az új korszak egyik sikerterméke a Héra, amely néhány év alatt piacvezetővé vált. A termékfejlesztés nem állt meg a 2000-es években sem: 2005-ben a cég termékkatalógusában 120 termék szerepelt. A minőségbiztosítási, a minőség- és környezetirányítási rendszereket (ISO 9001:2015, 14001:2015 ) összevonták egy modern, integrált irányítási rendszerbe. A cég 2004-től Trilak Festékgyártó Kft. néven üzemel, miután a SigmaKalon cégcsoport kivásárolta a Haeringet, így ekkortól egy tulajdonos kezében összpontosul a gyár összes része és tevékenysége. A legújabb kori fejlesztések már nemcsak a mennyiségre összpontosítanak, hanem a kémiai és környezetvédelmi biztonság egyre szigorúbb követelményeire is.

2007, 100 év, új logó, a PPG megvásárolja a SigmaKalont

Az új tulajdonossal új távlatok nyíltak. A Trilak ma 300 embert foglalkoztat, portfóliójában mintegy 1000 termék szerepel, évente 30 ezer tonna festéket állít elő, 40%-os piaci részesedése mellett pedig külföldre is termel. A PPG Trilak legfontosabb exportpiacai Románia, Csehország és Szlovákia, de a cég vakolataival a lengyel és a francia piacon is találkozhatnak a vásárlók. Miavecz István ügyvezető igazgató elmondta, hogy 2015-től a PPG leányvállalataként a PPG Trilak felel a PPG dél-európai exportjáért. Elsőként Görögországban jelentek meg a PPG Trilak Trinát, Héra és Lazurán termékei is.

„A déli nyitás – melyet az anyavállalat a magyar vállalatra bízott – komoly továbblépési lehetőség a PPG Trilak számára, amelynek során nemcsak a PPG kínálatát, hanem saját gyártású termékeit is bevezetheti a déli piacokon. A görög piacon elsőként a Trilak két zászlóshajója, a Héra és a 2016-ban 80 éves fennállását ünneplő Trinát mutatkozik be” – hangsúlyozta az ügyvezető. Az athéni exportirodából a volt jugoszláv utódállamokat, illetve Törökországot, Görögországot, Ciprust és Albániát látja majd el a PPG Trilak. Az 1990-es évek óta piacvezető PPG Trilak 2008-tól tartozik az amerikai tulajdonú PPG EMEA cégcsoporthoz, amely a világ legnagyobb festékipari konszernje. A lopakodó repülőgépek speciális bevonatától a Ferrari autók festéséig számos területre szállít egyedi iparági megoldásokat.

Miavecz István rámutatott: a PPG nemzetközi háttere biztosítja a hazai gyár fejlődésének folyamatos perspektíváját, hiszen a cégcsoport európai laboratóriumaiban a legkorszerűbb követelményeket kielégítő festékek fejlesztése zajlik. „A közvetlen hozzáférés a PPG európai fejlesztéseihez lehetővé teszi, hogy a világszínvonalú, innovatív megoldásokhoz a magyar vevők késedelem nélkül hozzájussanak."

Az összefonódás értékeit mutatja, hogy a magyar vállalati sztenderdek, fejlesztések és ötletek is megjelennek az anyavállalatnál, illetve hogy a PPG Trilak százéves tapasztalata több piacon is hatékonyan támogatja a PPG csoportszintű működését” – fogalmazott Miavecz István. A PPG Trilak itthon is a PPG több üzletágát képviseli: ipari gyártók használják speciális festékeit és bevonatait, illetve a hazai Mercedes-, Suzuki- és Audi-gyárak is a PPG festékeivel és egyedi technológiájával – a PPG Trilak munkatársainak szakmai vezetésével – festik az itthon gyártott autókat. Ugyancsak speciális PPG alapanyagok felhasználásával valósult meg például a budapesti Margit híd fémszerkezetének korrózióvédelme is. A PPG Trilak a válság éveit követő lassan induló növekedés idején is jelentős beruházásokat hajtott végre: évente 300-500 millió forint közötti összeget fordított a gyár korszerűsítésére és automatizálására. Az elmúlt években a beruházási pénzek jelentős részét a gyártástechnológia fejlesztésére költötték: a legnagyobb termékekhez komoly silórendszer épült, de kiszereléskorszerűsítésre, illetve modern címkézőgépek beszerzésére is költöttek.

„A tavalyi fejlesztési keretből mintegy 80 millió forintot fordítottunk a független hazai kiskereskedő partnerek támogatására. Színkeverő gépeket, bolti felszereléseket vásároltunk nekik, illetve boltfelújításokat végeztünk. A fejlesztések 2015-ben a raktárkapacitás bővítésével és a termelés korszerűsítésével, illetve a disztribúció fejlesztésével folytatódnak” – nyilatkozta az ügyvezető igazgató. Az évente 30 ezer tonna festéket termelő PPG Trilak termékeit a vállalat közel 60, folyamatosan bővülő franchise rendszerű festékstúdiójában, a 163 üzletet számláló, shop-in-shop koncepcióban működő Festékpartner bolthálózatban, illetve további – 1000 fölötti – közvetlenül, illetve disztribútorokon keresztül ellátott üzletben lehet megvásárolni. A vállalat építőipari divíziója mintegy 240 főt foglalkoztat, ezenfelül 26 trilakos szakember permanensen a kecskeméti Mercedes-gyárban, négy Esztergomban a Suzukinál, egy pedig a győri Audinál dolgozik. Autójavító festékekkel és ipari bevonatokkal további 5 fő foglalkozik.

Felelős vállalatként a PPG Trilak nagy hangsúlyt fektet CSR tevékenységére: minden évben 4000 liter festéket adományoz mintegy 100 közintézmény (óvodák, iskolák, hajléktalanszállók, nyugdíjasotthonok) felújítására, termékfelajánlásokkal és önkéntes munkával segíti a közterületek megszépítését. Az erzsébetvárosi tűzfal-rehabilitációs kezdeményezése mára vezetett túrákkal megtekinthető turistalátványossággá vált, a tavaly indult óvodafelújítási programja pedig ez év második felében 10 intézmény teljes korszerűsítésével zárul.

A vállalat a szakmai oktatás, továbbképzés területén is rendkívül aktív: évek óta támogatja magyar szakemberek felkészülését és kijutását az EUROSKILLS és WORLDSKILLS szakmai megmérettetésekre.

A Trilak 2011 óta működő saját Festőakadémiája egyedi lehetőséget nyújt szakembereknek, szakiskoláknak és képző intézményeknek a gyakorlati továbbképzésre, a termékismeretek elmélyítésére, valamint a legmodernebb alapanyagok és technikák elsajátítására.

Küldetésünk

Elsőként reagálunk a fogyasztói igényekre felhasználóbarát termékekkel, előremutató, minőségi megoldásokkal.

Jövőkép

Kiváló csapatmunkával, több mint 100 éves hagyományunkra, erős, megbízható márkáinkra építve tovább erősítjük piacvezető pozíciónkat, irányt mutatva a magyar festékpiacon.

Értékeink

Erős, megbízható márkáink és magas színvonalú szolgáltatásaink által kiváló üzleti haszon elérésének lehetőségét nyújtjuk kereskedő partnereinknek.

Fogyasztóinknak divatot és stílust teremtünk, a szakembereknek hatékony megoldásokat nyújtunk termékeinkkel és szolgáltatásainkkal.

Olyan munkakörnyezetet és feltételeket biztosítunk, ahol a munkatársak közösen és egyénileg is, felelősséget vállalva építő jellegű vitákat folytathatnak és véleményt nyilváníthatnak. Munkatársaink képességeire és tudására építünk, elismerjük kiváló teljesítményüket.

Hosszú távú, tartós munkahelyeket és karrierlehetőségeket teremtünk közvetlen környezetünkben.

Támogatjuk a rászorulókat és a közintézményeket Magyarországon.

Tevékenységünkkel a ránk bízott javakat hatékonyan és eredményesen működtetjük, mellyel részvényeseink érdekeit képviseljük.

Értékesítési hálózat

Az országot régiókra osztottuk fel, melyek mindegyike önálló raktárközponttal, árukészlettel, szállítási hálózattal és üzletkötőkkel rendelkezik.

Fejlesztés

Célunk a kor követelményeinek megfelelő, a lehető legkorszerűbb, megbízható termékek előállítása. A PPG tulajdonosi háttér biztosítja gyárunk folyamatos fejlődésének perspektíváját, hiszen a cégcsoport központi laboratóriumaiban több mint 300 dolgozó foglalkozik a legkorszerűbb követelményeket kielégítő festékek fejlesztésével. A Trilak fejlesztőgárdájának legfontosabb feladata élni ezzel a lehetőséggel, és a közösen kifejlesztett legújabb eredményeket fokozatosan adaptálni a gyártás folyamataira és a termékek receptúráira egyaránt.

Integrált irányítási rendszer

A Trilak Festékgyártó Kft. kiemelt feladatként kezeli a környezetvédelmet, mert a jövő generációk élhető életterének biztosítása a cég filozófiájának egyik alappillére, valamint nem mellékes, hogy ez hosszú távú befektetésnek is tekinthető, ezért minden tevékenységünket ennek az elvárásnak rendeljük alá. Megújítottuk az ISO 9001:2000 szabvány szerint tanúsított minőségirányítási és az ISO 14001:2004 környezetközpontú irányítási rendszert.

A PPG Trilak Kft. vállalati politikája

Legfőbb célunk, hogy a magyarországi és környező országbeli vásárlóink igényeit kielégítsük minőségi, környezetbarát festékekkel és egyéb építőipari bevonatokkal.

Kiváló csapatmunkával,több mint 100 éves hagyományunkra, erős megbízható márkáinkra építve,törekszünk,hogy tovább erősítsük piacvezető pozíciónkat,irányt mutatva a Magyar festékpiacon. Erős megbízható márkáink és magas színvonalú szolgáltatásaink által, kiváló üzleti haszon elérésének lehetőségét nyújtjuk kereskedő partnereinknek. Fogyasztóinknak divatot és stílus teremtünk, szakembereknek hatékony megoldásokat nyújtunk. Támogatjuk a rászorulókat, közintézményeket, helyi közösségeket. Hosszú távú, tartós munkahelyeket és karrierlehetőséget teremtünk közvetlen környezetünkben. PPG Trilak Kft. jelentős erőfeszítéseket tesz a szervezet építése,az állandó szakembergárda magas szintű képzése, a minőségi színvonal fejlesztése területén,azért,hogy Integrált irányítási rendszerével összhangban álló,nemzetközi szabványoknak megfelelő tanúsításokat megszerezze,megtartsa. Ez szavatolja a működési folyamatok és vezetési tevékenység rendszerelvű megközelítését, végrehajtását, mérését, az eredmények visszacsatolását annak érdekében, hogy tevékenységünk megfeleljenek vevőink,érdekelt feleink igényeinek,elvárásainak,valamint a hatósági,jogszabályi követelményeknek.

Minőségpolitika-Minőségírányítási rendszerek (ISO9001:2015)
Környezetvédelmi politika-Környezetközpontú irányítási rendszer (ISO 14001:2015) Vállalati politikánk, cégünk minden szintjén teljes körűen érvényes,ezért megismertetjük,végrehajtását támogatjuk és megköveteljük munkavállalóinktól,alvállalkozóinktól,valamint beszállítóink,partnereink és a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé,megismerhetővé tesszük.

 

Márkáink